BALATONFÜRED, KOSZTOLÁNYI DEZSŐ U. 10., 203-AS

250 méterre a Balaton talán legszebb strandjától egy gyönyörűen átépített nyaraló kulcsrakész állapotban. 

Első balatoni projektjeink a Kisfaludy Strand közvetlen közelségében, a Kisfaludy Üdülő területén található keleti és nyugati fekvésű, kívül-belül teljesen átépített gyönyörű üdülők. Az érdekességük, hogy egy több hektáros park veszi körül az épületeket, amit mágneskártyás, sorompóval zárt portaszolgálaton keresztül lehet megközelíteni. A területen belül biztosított egy belső ABC, játszóterek, focipálya és ingyenes parkolás. Az ingatlanok 2, illetve 4 főre is kialakíthatóak, ám ami kiemelkedő fontosságú, hogy márciustól őszig biztosított hozzá egy üzemeltetés, ami az ingatlan folyamatos bérbeadását teszi rendkívül könnyűvé: takarítás, mosás, kulcsok átadása, fizetés.

A nyugati fekvésű ingatlan fürdőjében elegáns gránit kerámiát és matt fekete szanitereket használtunk, a falak bézs színűek és még az olyan apró részletekre is odafigyeltünk, mint az üveggel borított kapcsolók és dugaljak kialakítása. Az új napernyővel védett terasz műfüves borítást kapott, melyet egy hatalmas Internorm teraszajtó zár le.

Balatonfüred jelentősége kiemelkedő az ingatlan befektetések szempontjából, a tó körül talán a legmagasabb négyzetméter árak az elmúlt 10 évben itt voltak tapasztalhatóak. Összességében tehát egy kiemelkedő hozamú és biztos befektetés Balatonfüred új részén akár kizárólag bérbeadásra, akár saját célra vásárolja. A parkot kertészek gondozzák és tartják rendben, így a leendő vásárlónak valóban semmi feladata nincs.

Összesítve:

  • 29 nm
  • üdülő minősítés
  • 1/1 tehermentes ingatlan
  • 2. emelet
  • keleti fekvés
  • tégla és panel
  • közös költség: 12.000.-, mely tartalmazza az épület takarítását és a parkok, játszóterek gondozását
  • rendkívül alacsony fenntartású
  • átvehető: 2023. július 5.
  • teljes felújítás: minden vadonatúj
  • Internorm nyílászáró
  • vadonatúj konyhai berendezések
  • hófehér konyha szürke színű munkalappal
  • beépített AEG mosógép
  • vadonatúj Gorenje konyhai berendezések
  • vadonatúj víz és villany rendszer
  • fűtés: inverteres fűtő és hűtő Samsung klímával
  • 250 méterre a Balaton egyik legszebb strandjától, a Kisfaludy Strandtól
  • mágneskártyás portszolgálat
  • saját játszóterek, ping-pong, foci pálya
  • parkolás: ingyenes
  • bicikli tároló az épületben és a területen felállított bicikli garázsban
  • gyógyszertárak, Tagore sétány, szupermarketek, Aldi, Penny Market, Lidl, trafikok, orvosi rendelők, éttermek, piac a közvetlen közelben

39 990 000 forint