1225 Budapest, Iskola u. 5.

Nagytétény ezidáig kiesett a látókörünkből, azonban a tavasszal induló 2025-ös szezonunkat itt kezdjük majd meg. Az itt vásárolt projekt rejti eddig a legnagyobb lehetőséget magában – legalábbis a számunkra. Ennek az oka az épületben rejlő tetőtér beépítésének opciója, melynek eredményeként 2 x 44 négyzetméter, azaz 88(!) négyzetméter kerülhet kialakításra. A CSOK + tekintetében ez kiemelkedő lehetőség, nem beszélve a belső udvarról, a kertről, a kocsibeállóról, illetve, hogy mindez a kerület óvárosi központjában, 200 méterre a gyönyörű Nagytétényi Kastélyparktól található, közel a 6-os úthoz és a Dunához és ártéri erdőhöz. Az övezet külön érdekessége, hogy Világörökségi Várományos besorolás alatt áll(!), aminek egyik velejárója, hogy rendkívüli befektetésként tekinthető. Ha tehát családalapítás előtt állsz, vedd fel velünk a kapcsolatot és a belsőépítészünkkel közösen kitaláljuk és kivitelezzük a számotokra legtökéletesebb otthont, ahonnan még a belváros is könnyen elérhető a villamosoknak és a 133-as buszoknak köszönhetően. A közelben (konkréten az utcában) iskola, pár percre Lidl, Aldi, orvosi rendelők, Campona, vasút, villamos, 200 méterre pedig a Duna, ahol egy kavicsos strandon fürdőznek a helyiek. Mindez Budapest egy budai kerületének óvárosában? Páratlan lehetőség, ha minket kérdezel…:)